Kezdő fotós oktatás - egyéni fotós képzés


Ez egy fotós képzés kezdőknek, izgalmas gyakorlati órákkal, tapasztalat alapú, valóban hasznos elmélettel. 
Én azt vallom, hogy úgy tanulsz meg fotózni, ha használod a gépedet és nem úgy, hogy csak mesélnek a fotózásról. Semmi száraz rizsa nem lesz a művészettörténetről vagy a fényképezőgép fizikai felépítéséről, mert aludni otthon kell, nem az oktatáson. :)

Mit ad neked ez a fotós oktatás?

Ezen a fotós képzésen az alapokat tudom neked átadni. Megtanulod használni a géped, megtanulod a fotós kompozíciókészítés alapjait. Portré fotózásba is lehetőséged lesz belekóstolni, ahol megismerkedsz és önállóan hasznáni is fogod a stúdió felszereléseket. Hátteret cserélsz, stúdió vakukat állítasz be, majd használsz is portréfotózás során. Megtanítom neked a modellpózoltatás alapjait, sőt egy modellt is fogsz fotózni, önálló irányítással. A fotózáshoz kapcsolódó jogokat is érintjük: a szerzői jogot és az adatvédelmet, a modell szerződést átvesszük.

A fotós képzés célja a tudásmegosztás, az alapok elsajátítása, de nem kapsz róla állami papírt. Az nem ennyi alkalom lenne és nem csak ennyibe kerülne. Ma már nincs is rá szükség állami képesítésre, ugyanis a fotózás tevékenységkörhöz 2022 év óta nem kell végzettség. Bárki lehet fotós (sajnos vagy nem sajnos). A piac úgyis megméri majd a művészeted, és eldönti, hogy talponj maradsz vagy elbuksz. Ez nem papír függő, ez a stílusod kérdése. 

Ezen a fotózás oktatás nem fogja a stílusodat formálni, azt neked kell majd sok-sok kattintás és gyakorlás során kialakítanod (igazából kialakul majd magától). De ahhoz, hogy el tudj indulni, megfelelő alapot szeretnénk biztosítani neked, magabiztos géphasználattal, hogy neked a jövőben már csak a fantáziád szabhasson határokat a fotózásaid során, ne az alapok hiánya. 

Ki tartja az oktatás? 

Tóth László, a DomiArt Photo alapítója tartja az oktatást. 2011 évben nyitotta meg a első műtermét ezen a márkanéven, akkor 53 négyzetméteren, ami azóta 120 négyzetméteres fotó stúdióvá nőtte ki magát, olyan forgalommal ami azóta is eltartja a stúdiót. Több modell oktatást is tartott, ahol modelleknek tanított póztechnikát, protré- és modellfotózás specialista. Fontos kiemelni, hogy nem szakoktató, hanem mai napig gyakorló fotós, évtizednyi tapasztalattal. Így a képzést nem akkreditált felnőttképző vállalkozás végzi.

Egyéni fotós oktatás vs kiscsoportos fotós képzés

Korábban próbálkoztunk mi is kiscsoportos okatatással. Azután váltottunk egyéni fotós képzésre leírom az előnyöket hátrányokat.

 Egyéni fotós képzés Csoportos fotós oktatás
- egyéni ütem- a csoporttal kell haladni
- egyéni időpontok- alkalmazkodni kell
- csak rajtad a fókusz- a figyelem a kedvenceké
‌- bármikor elkezdheted - várni kell a kezdő időpontra
- nem maradsz le, áttesszük- ha egy alkalom kimarad lemaradsz (nem teszik át az időpontot)

Kis csoportos fotós oktatás:

Kiscsoportos oktatás részvételi díja: 59.000 Ft/fő 
2023. április 10. héten indulunk, minimum 4 főtől indul el az oktatás. 

A hét melyik napján lesz a fotós oktatás?
A jelentkezők igényeihez igazítjuk, hogy melyik nap, de mindig fixen ugyanaz a nap. 

Kiscsoportos oktatás menetrendje:

  • 5 elméleti alkalom, 3 gyakorlati alkalom, összesen 16 óra
  • egy alkalom 2 óra hosszú
  • az alkalmak heti egy nap, hétköznapokon 18:00 és 20:00 között lesznek tartva
  • a jelentkezők igényeihez igazítjuk, hogy melyik nap, de mindig fixen ugyanaz a nap
  • az első gyakorlati óra szombaton lesz megtartva (természetfotózás) 3 óra terjedelemben, a többi óra hétköznapokon
  • a képzés nem ad állami bizonyítványt, 2022. évtől a fotós szakmához nem kell végzettség. 

Magán fotósoktatás

Magánoktatás: 270.000 Ft
egyéni időpont, egész évben

A menetrend azonos a kiscsoportos oktatással, azzal a különbséggel, hogy ezen az oktatáson egyetlen személy vesz részt. 

naplementés kép - fotós képzés debrecen
Fotós képzés: a tájfotózás drámaian

épületfotózás fotós képzés debrecen
Fotós képzés: épületfotózás titkai

fotós képzés debrecen
Fotós képzés: modell fotózás

különleges kompozíciók fotós képzés debrecen
Fotós képzés: kreatív természetfotózás

Jelentkezz most a kezdő fotós képzésre!

16 óra (6 gyakorlat és 10 elmélet) 100% fotózás oktatás

  1. A fotós eszközei és kelléktára (objektívek, kiegészítők)
  2. A gép beállításai (magabiztos géphasználat)
  3. A tökéletes kompozíció
  4. Természetfotózás (gyakorlat)
  5. Portréfotózás alapjai
  6. Modellfotózás (gyakorlat)
  7. A fotós és a modell jogai
  8. Utómunka (gyakorlat)

Olyan egyedi tematikát állítottam össze nektek, ami egy fotós számára tökéletes alapokat biztosít. Mellébeszélés helyett a lényeget kapod meg gyakorlati oldalról megfogva.

Az elméleti órákat is a tapasztalatra építem, hasznos példákkal alátámasztva. Az a célom, hogy a kezdő buktatókat és hibákat elkerüld, és mielőbb profi fotós váljon belőled. 

Ez gyakorlással és szemlélettel érhető el. A szemléletet és az erős alapokat én meg tudom adni, gyakorolni neked kell az oktatás után. 

Fontos információk:

  • Ez a képzés nem ad államilag elismert szakképesítést.
  • A fotós szakmához 2022. évtől nem szükséges végzettség. 
  • A képzést nem akkreditált felnőttképző vállalkozás végzi. 

Képzésre jelentkezés

Kérjük töltse ki az összes kötelező mezőt!

Kezdő fotós oktatás tematika


Nálunk pontosan, előre meghatározott (tervezhető és számolható) tematika alapján megy az oktatás. Itt és most leírom neked, hogy már az elején lásd az összeállítást és a menetrendet. 


1. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Alapismeretek 1. 
opció: kötelező


Elméleti nap.
Fehéregyensúly jelentése
Élességállítás (fókusz), autófókusz, manual fókusz
Stabilizátor (gépen vagy objektíven)
Expozíció:

  • Rekesz vagy más néven blende (F) - mélységélesség
  • Záridő - gyorsaság

Érzékenység (ISO)

Üzemmódok:

  • automata (AUTO): mindenhez hozzányúlhat a gép
  • záridő előválasztás (S, Tv)
  • rekesz előválasztás (A, Av)
  • manual (M)


2. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Alapismeretek 2. 
opció: kötelező


Elméleti nap.
Végig vesszük, megismerjük a fotós eszközeit, a fényképezőgéptől az objektíveken át egészen a szinezőlapokon és derítő lapokon át a távkioldóig. 

Kompozíció alkotás szabályai:
Végig vesszük, hogy milyen kompozíció alkotási szabályokra érdemes figyelni. Vannak szabályok, amik mentén a fotósok biztosan különleges és izgalmas képeket készítenek, ezeket vesszük végig. Végigvesszük, portré fotózásnál, tájfotózásnál, szabadtéri fotózásnál mire figyelj. Hogyan bánj a fényekkel, hogyan tedd a fényeket a kompozíció részévé. 

  • kompozíciós szabályok
  • fények típusai és használatuk a kompozíció alotásban


3. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Tárgyfotózás
opció: választható


Gyakorlati nap
Tárgy fotózás alapjait vesszük végig, természetesen fotózás közben. 

Tárgyfotózás természetes fénynél és stúdió fényeknél egyaránt. 

Ha van géped:
Erre a napra hoznod kell magaddal egy távkioldó szettet (adót és vevőt).

Ha nincs géped: biztosítunk számodra fényképezőt (Canon). 

Gyakoroljuk a kompozíció alkotást, gépbeállításokat, fényeket. 


4. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Portréfotózás 1. 
opció: választható


Elméleti nap.
Megtanuljuk hogyan épül fel egy póz. Mindig abból kell kiindulj, hogy a modell nem tud pózolni, így a te segítségedre szorul. 

  • pózelmélet
  • pózolási szabályok és típushibák
  • jogi ismeretek

Személyiségi jog, szerzői jog és az adatvédelem (GDPR) mind érinti a fotós tevékenységét. 

Végig vesszük, hogyan kerüld el a konfliktusokat, biztos jogi alapokon álljon a tevékenységed és minden esetben le legyél védve, ha kínos szituációba kerülsz. Ha pénzért szeretnél fotózni, akkor ezekkel tisztában kell lenned. 


5. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Portréfotózás 2. 
opció: választható


Gyakorlati nap
Élőben fotózol egy modellt, te irányítod, több szettben is fotózzuk a modellt. Te pózoltatod, te állítod be a stúdió fényeket. 

Rengeteg fényképet készítesz, legalább 500-at, a modellről, ezekből rengeteget tudsz tanulni amikor visszanézed a képeket. 

Készítesz:

  • álló pózokat
  • ülő pózokat
  • széken ülő pózokat
  • fekvő pózokat
  • teljes alakos képeket
  • félalakos potrékat
  • arcképeket

6. alkalom (2 óra)
25.000 Ft

Utómunka (Lightroom)
opció: kötelező


Gyakorlati nap
Megismerjük a Lightroom szoftvert.

  • képek rendszerezése,
  • katalogizálása,
  • utómunka,
  • alap retus,
  • vágási technikák

Az oktatás során készült képeidet beimportáljuk, megmutatom az alapokat amikkel ki tudod alakítani a saját rendszeredet, saját retusálási stílusodat. 

A Lightroom oktatásból több alkalom is kérhető, ha mélyebben el szeretnél benne merülni, pl kifejezetten portré retusálásra rámenni, vagy finomhangolnád a tudásodat. 


Jelentkezz most a kezdő fotós képzésre! 


Képzésre jelentkezés

Kérjük töltse ki az összes kötelező mezőt!
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Amennyiben tovább használod weboldalunkat, úgy elfogadod a cookie-kat. A részletekért kattints ide!